2010. szeptember 17-19., Szentes, Kossuth tér

Az idén újra megrendezésre kerül, 2010. szeptember 17-19-i dátummal, a Szentesi Bor és Pálinka Ünnep, amelyet 2007-ben rendeztek meg először, a vártnál is nagyobb sikerrel. A siker egyik kulcsa lehet, hogy a rendezvényt egy ponton találkoztatták a szentesi Önkormányzat által szervezett Térfesztivállal, amely már VII. alkalommal vonzza majd a látogatókat.
A pénteki nyitó napon egy látványos felvonulással és azt követően pedig borlovag rendi avató ünnepséggel kezdődik majd a rendezvény. A borlovagok színes talárjaikban komoly vonzerőt kölcsönöznek a rendezvénynek, sőt idén még a bokrosi és környékbeli borászatok ingyenes kóstoltatása is biztosan elnyeri mindenki tetszését.
A látványos avatóünnepséget követően már kezdődik is a jó kedvre hangolás, hiszen bor dalok és vidám operettek hallgatása mellett lehet megkezdeni az első utunkba eső borászat borainak a kóstolását. Természetesen az idén is több borvidék boraiból kóstolhatunk majd, a Villány, Balatonmelléke, Tokaj, Eger, Kunság, Szekszárd és természetesen a szomszéd Csongrád-Bokros borászainak remekműveiből, kedvenceiből sőt, idén minden látogató ízlése és borszeretete fontos lesz a borászoknak, hiszen újra megválasztásra kerül a rendezvény legjobb fehér, vörös, és rozé bora is.
Ebben az évben is lesz kulturális része a rendezvénynek, borral és pálinkával kapcsolatos előadások lesznek halhatók és láthatók a kora délutáni órákban. A tavalyi években a borcímke kiállítás, és szőlészettel kapcsolatos előadások is sok látogatót vonzottak.
A pálinkák sem fognak háttérbe szorulni, a borok mellett, hiszen képviselteti magát több nemzetközileg is elismert pálinkafőzde. Mindemellett a Tokaj Kerskedőház Zrt. aszútörköly pálinkáját is megkóstolhatjuk majd. Legkevesebb 20-30 ízű és típusú pálinka segít majd mindenkinek, hogy a borokhoz hasonlóan, ebből is kiválassza a számára legkedvesebbet. Ezeket, a közönség által legjobbnak ítélt borokat és pálinkákat készítő mesterek és pincészetek, meglepetés ajándékokra is számíthatnak a szervezőség, és Szentes Város részéről. Mivel a jó ital és étel mellé jó zene is dukál, ezért mind a három napon, több zenei stílusból csemegézhetnek a látogatók.
Az elmúlt években is színes programok és nagyszabású koncertek várták a kilátogatókat, többek között az Experidence, a Nox, Fenyő Miklós, Neoton Familia, és a Marót Viki & Nova Kultur adta a fő fellépéseket, idén pedig (18-án) R-Go koncertet is láthatnak a rendezvényre ellátogatók. Természetesen mindemellett, két színpadon folyamatos műsorokkal múlathatjuk az időt, blues, rockabilly, rock n' roll, népi zenekarok, operettek, fellépő vendégekkel, tánckarokkal, és egyéb bemutatókkal (kézműves bemutatók, vetélkedők, stb.) színesítve a programokat.
Az első Bor és Pálinka Ünnepen debütált a nagy tetszést arató borral és pálinkával foglalkozó műveltségi vetélkedő, ahol természetesen a jókedvé volt a főszerep. Ezen a vetélkedőn ismert szentesi személyekből álló csapatok indultak egy-egy, a helyszínen verbuvált csapattal szemben. Persze könnyű volt borokkal és pálinkákkal játékra csábítani a látogatókat.
Idén a szervezők gondoskodnak róla, hogy ne csak az agyát kelljen megdolgoznia majd a résztvevőknek. A lopózáson, bor felnyitáson és kitöltésen, hordógurításon keresztül minden feladatra fel kell majd készülnie annak, aki az idei Bor és Pálinka ünnep nyertes csapatához akar tartozni.
A Bor és Pálinkaünnep, valamint a Térfesztivál látogatottsága az elmúlt években igen magas volt, több ezer ember vett részt az eseményen a három nap alatt. Az idei évben is magas látogatói létszám várható, és remélhetőleg az időjárás is kegyeibe fogadja majd a borokat és pálinkákat kedvelő látogatói közönséget.
A tavalyi évi rendezvényről készült képeket megtalálják a szervező honlapján, www.gladiatorrendezvenyiroda.hu, és a www.szentesinfo.hu/mozaik/ Archívum/-2007-2008.-2009. portálon.
A rendezvény pontos programleírását augusztus végén, szeptember elején tesszük fel az internetes oldalakra.
Ahogyan az elmúlt években, természetesen úgy az idei évben is ingyenes lesz a rendezvény látogatása.
![]() |
|